Egyszer élünk.

Nincs rád szükségem.

Nincs rád szükségem...

JA , DE!

Saját halálunk.

"Saját halálunk sose fáj úgy,
mint mások halála.
Ó, könnyű neked,
elbírod nélkülem a sírt, de
bírjam, nélküled, az életet?"

Lehet.

 

"Lehet, hogy volt idő talán, mi bántott,
Lehet, hogy volt sok tévedés.
Lehet, a sors akarta így, hogy fájjon,
Hogy szebb legyen az ébredés."

De ha elhagysz engem.

 

"De ha elhagysz engem, meghalok,
vagy ami még rosszabb, tán megmaradok,
s akkor mindörökre elveszek,
és már nem kell, aki hazavezet."

Szeretlek.

Szeretlek :(

A második lehetőség.

A második lehetőségek nem mindig jelentenek boldog befejezést. Néha ezek csak újabb lehetőségek arra, hogy jól fejezd be a dolgokat.

A két legnehezebb dolog az életben.

 

A két legnehezebb dolog az életben:
Türelmesnek lenni és várni a megfelelő pillanatra, aztán meg elfogadni, hogy valójában a semmire vársz.

Talán egy nap.

  Talán egy nap majd visszanézek ezekre az álmatlan éjszakákra, ahogy a nappali padlóján ülök, magam körül romantikus könyvekkel és a lehalkított tv-vel - és képes leszek azt mondani, "ennél én erősebb vagyok".

Amikor fiatal vagy.

 

Amikor fiatal vagy, semmi más nem számít. Amikor találsz valamit, ami érdekel, akkor az lesz a mindened.

Ennél már nem lehetne nehezebb.

  Ennél már nem lehetne nehezebb. Úgy értem, ha tudtam volna, hogy amikor legutóbb láttalak, az volt az utolsó alkalom, megálltam volna, hogy elraktározzam magamban az arcod, a mozgásod, minden veled kapcsolatos dolgot. Ha tudtam volna, hogy az volt az utolsó alkalom, amikor megcsókolsz, akkor sosem hagytam volna abba.

Szeretem.

Tudod mi a bánat?

Ha szeretni akarsz valakit.

VÉGEZTEM!

Az a fajta nő vagyok.

Anya.

Still Into You

Paramore: Still Into You ♥

A találkozáshoz.

 

"A találkozáshoz hozzá tartozik az elválás, az elváláshoz pedig a viszontlátás."

Ha nem mondod el neki.

 

Ha nem mondod el neki mit érzel, találni fog egy másik fiút, aki majd elmondja neki mindazt, amit tőled akart hallani.

Emlékszem.

Emlékszem, hogy amikor először találkoztunk, egyáltalán nem tetszettél.
(De hogy most? Az már más történet.)

Emlékszel rám?

Emlékszel rám? Én voltam az, aki fogta a kezed végig, aki vezetett  téged, amikor elveszve érezted magad, aki melletted volt, amikor senki más. Aki szeretett, és nem várt el cserébe semmit, csak hogy te is szeress. Sosem ítéltelek el. Minden, amit tettem, érted volt. Azt hittem, hogy megérted, hogyan érzek irántad, de most már azt hiszem tévedtem. Szerintem sosem voltam neked elég jó, vagy méltó ahhoz, hogy a tiéd legyek. Azt hiszem túl vak voltál, hogy észrevedd, mit kínálok fel. Csak megbántottál, miattad sírtam, és ellöktél, miközben én minden porcikámmal maradni próbáltam. De nem maradhatok többet. Hogy is maradhatnék, amikor már nem akarsz engem, nincs rám szükséged, vagy nem szeretsz többé? Vagy egyáltalán szerettél valaha? A te boldogságodat mindig az enyém fölé helyeztem, de azt hiszem most az egyszer inkább magamra kellene gondolnom, nem rád. Megérdemlem, hogy boldog legyek. Jobbat érdemlek. Tényleg.